Kormányhivatal címkéhez tartozó bejegyzések

Így csináltattunk személyi igazolványt a gyermekeinknek

A minap vettük a fáradtságot a feleségemmel és a két gyermekünket kézen fogva (pontosabban a kislányt a fél éves kora miatt hordozóban tartva) elsétáltunk a Debrecen, Piac u. 42-48. szám alatt található Kormányhivatalba, ahol a gyermekeknek személyi igazolványt szerettünk volna készíttetni. Tettük ezt arra való tekintettel, hogy minden magyar állampolgárnak kötelező személyi igazolvánnyal rendelkeznie, s mivel más elfoglaltságunk (pontosabban jobb dolgunk) éppen nem akadt, ezért ráértünk erre, de hát ezt is el kell intézni valamikor. Így csináltattunk személyi igazolványt a gyermekeinknek Tovább olvasása

Reklámok

A nép ügyvédje – ingyenes jogi képviselet

Gyakran előfordul, hogy anyagi nehézségek miatt nem tudják az emberek érvényesíteni a jogaikat, azonban az állam ebben az esetben segítséget nyújt a számukra. Akik a hátrányos helyzetükből kifolyólag egyébként nem lennének képesek megfizetni egy jogi képviselőt, azok az ország egész területéről a jogi segítői névjegyzékbe felvett ügyvédekhez, egyetemi oktatókhoz, jogvédő társadalmi szervezetekhez fordulhatnak mind peren kívüli ügyeikben, mind a peres képviseletük ellátása érdekében. A nép ügyvédje – ingyenes jogi képviselet Tovább olvasása

Tudtad, hogy a nagycsaládosoknak földgáz kedvezmény jár?

A nyár kellős közepén járunk, s messze még a fűtési szezon, de egy szempontból mégis érdemes idejekorán foglalkozni vele. Kevesek előtt ismert ugyanis, hogy van egy olyan családtámogatási forma, amivel a nagycsaládosok a lakásukra vonatkozóan földgáz kedvezményben részesülhetnek. Ennek ügyintézési ideje akár egy hónapot is igénybe vehet, úgyhogy tényleg érdemes még a fűtési szezon beköszönése előtt cselekedni. Tudtad, hogy a nagycsaládosoknak földgáz kedvezmény jár? Tovább olvasása

Hogyan kapható CSED és GYED akkor is, ha nem jár?

A jogszabályok meghatározzák, hogy ki, mikor és milyen összegben jogosult a családtámogatáshoz kapcsolódó pénzbeli ellátások igénybe vételére, ám sajnos vannak olyan esetek, amikor a szülő csecsemőgondozási díjra (CSED), illetve gyermekgondozási díjra (GYED) nem jogosult. Kétségbe esni ekkor sem kell, mivel e cikkből kiderül, hogy van lehetőség az általános szabályoktól eltérő módon, méltányosságból is CSED-et, illetve GYED-et kapni. Hogyan kapható CSED és GYED akkor is, ha nem jár? Tovább olvasása

5+1 kérdés a családi pótlékról

Három évvel ezelőtt, amikor a kisfiam született, számomra sem volt világos, hogy mikor, kinek, milyen összegben jár a családi pótlék, de végül sikerült kiderítenem, hogy két dolgot foglal magába: a nevelési ellátást és az iskoláztatási támogatást.

családi pótlék

Azért, hogy Neked már könnyebb legyen, most megválaszolom a családi pótlékkal kapcsolatban leggyakrabban felmerülő 5+1 kérdést. 5+1 kérdés a családi pótlékról Tovább olvasása