A munkáltató iskolakezdési támogatást adhat a dolgozóknak!

Az iskolakezdés jelentős anyagi terhet ró a háztartásokra: többféle tanszert, ruházati cikket, könyvet szükséges vásárolni. Az iskolakezdés közeledtével a munkáltatóknak lehetősége van a dolgozó szülőket utalvány formájában támogatni. Az iskolakezdési támogatás béren kívüli juttatásnak számít, s a plusz bevétel igencsak megkönnyíti a szülőknek a tankönyv, a taneszköz és a ruha vásárlását.

Erre a támogatásra az jogosult, aki a közoktatásban tanuló gyermeknek a családi pótlékra jogosult szülője (akár mind a kettő), gyámja vagy annak vele közös háztartásban élő házastársa. Természetesen a jogosultnak egy háztartásban kell élnie a gyermekkel. A támogatáshoz igénybe vételéhez a munkahelyen kell nyilatkozni arról, hogy a munkavállaló megfelel e feltételeknek.

2016-ban az iskolakezdési támogatás összege tanulónként a minimálbér 30 százalékát nem haladhatta meg, azaz maximum 33 300 Ft lehetett, azonban 2017-ben eltörölték az iskolakezdési támogatás felső összeghatárát. Először abban az évben adhatja e támogatást a munkáltató, amikor az igénylő gyermeke megkezdi általános iskolai tanulmányait. Az, hogy milyen utalvány formájában és mekkora összegben kapható iskolakezdési támogatás, csak a munkáltató döntésén múlik.

A támogatás igényléséhez egyetlen nyilatkozat kitöltésre van szükség, amit a munkáltatóhoz kell eljuttatni, ez alapján viszont az adóhatóság ellenőrizheti a jogosultságot. A törvény szerint az igénylést leghamarabb 60 nappal a tanév első napja előtt lehet benyújtani (de akár szeptemberben is benyújtható) és a kapott utalványokat az adott naptári év utolsó napjáig lehet felhasználni.

Kérlek oszd meg a cikket azokkal, akiket érinthet.

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is!

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s