Részben ingyenesen beköthetők a közművek!

2017. július 1-től részben ingyenes a családoknak a közművekhez való csatlakozás, tehát van olyan költség, amiért nem kell fizetni a víz, a szennyvíz, a villany és a gáz bekötése esetén. Mindez csak meghatározott fogyasztási mértékig díjmentes.

Mindazok családoknak, akik a legfeljebb óránként 4 köbméteres és a legfeljebb 32 amperes fogyasztásmérők beszerelését, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik ingyenes lesz a közműcsatlakozás. Ráadásul nemcsak a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját engedik el, hanem gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki. Ezek a kedvezmények az új építésű, és a használt lakóingatlan átalakításakor is igénybe vehetők.

További újdonság, hogy a villany vonatkozásában az eddigi kétszeresére emelkedik az ingyenes elosztói vezetékhossz, valamint a víziközmű esetén közműfejlesztési hozzájárulást 2017. július 1-től a kis- és középvállalkozásoknak sem kell fizetniük.

2017. július 1-től a fogyasztók jogorvoslatért fordulhatnak a műszaki-biztonsági hatósághoz, ha az elosztó társaság elutasítja közműkiviteli tervüket. Jogorvoslattal lehet élni akkor is, ha az elosztó elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét. Ezek a jogorvoslati eljárások díjmentessé válnak.

forrás: kormany.hu

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is!

Reklámok

97 című bejegyzés “Részben ingyenesen beköthetők a közművek!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Most próbáltam érdeklődni a szolgáltatóknál a fent említett ingyenes közmű bekötésekkel kapcsolatban érdekes módon se az EON se a Vízművek nem tudott még erről a lehetőségről ! Hova forduljak ? Köszönöm válaszukat ! Üdvözlettel Turopoli Lászlóné

    Kedvelés

    1. Tisztelt Asszonyom! Hívja fel a 061 8961269 telefonszámot és kollégáim segítséget nyújtanak. Üdvözlettel Bartal Tamás helyettes államtitkár

      Kedvelés

      1. Tisztelt Bartal Tamás helyettes államtitkár úr ! Nagyon szépen köszönöm gyors válaszát és a segítségét !

        Kedvelés

      2. A villany idáig is ingyenes volt 32a-ig vagy 3x10A ig na akkor most mi lett ingyenes??? erre várnék választ.?? magyarul semmi mert a többit a villanyszerelőnek kell kifizetni. ..

        Kedvelés

      3. Jonapot ma erdeklôdtünk es azt a vàlaszt kaptuk, hogy behozzàk a gàzcsonkot, de 190.000ft csatlakozàsi dijat kell fizetni!! Akkor miert jazudjàk hogy ongyenes

        Kedvelés

    2. Üdv!
      A mai állás szerint nem ingyenes. Pár ezer forintos engedmény van a vízművek szerint, az önkormányzatnál a hozzájárulást(120000+áfa) meg kell fizetni, a Csatorna(96000+áfa) meg kell fizetni, a kivitelezést, árokásást,csőlefektetést meg kell fizetni, terveztetést szintén. Igazából mi az ami olcsóbb, vagy ingyenes lett? Többnyire az, ami eddig is az volt, talán ehhez hozzátettek pár db nüansznyi tételt, ami kb 5-10000ft-os kedvezményt jelent.
      Talán pár nap múlva kitisztul a helyzet és pontosabban lehet majd tudni mi lett olcsóbb és mi nem.

      Kedvelés

    3. A villany idáig is ingyenes volt 32a-ig vagy 3x10A ig na akkor most mi lett ingyenes??? erre várnék választ.

      Kedvelés

    4. tiusteletel szántó zsolt vagyok én már el inditotam ezt a viz bekötést mivel hogy nincs bent a lakásomba már jó ideje és nem rég vásáróltam és mivel hogy be jöt ez az ajánlat hogy julius elselyétől ingyenesé vált a be kötés én el keztem ezt intézni és engem má most ezel fére vezetek mivel hogy már én bene vagyok egy terv rajzi szerződésbe ami már idáig csak 60000 ft ami magam részemre kelet ki fizetnem és még azt mondták aki intézte a terv rajzot hogy még pluszba nekem a viz bekötés az 92000 ft ba kerűl még én anyit akarok meg tudni hogy akor hol van az hogy ingyenes a be kötés legyenek ere nekem szives választ mondani minél előb mert it jászapátin nagyon le kezelően bának az ügyfelekel töb öszeget kérnek mint ahogy a szabály elő irja tiszteletel szántó zsolt vagyok mjászapáti lakos dankó pista uca 4 telefon számom 06204751022 legyenek szivesek joban fel világositani

      Kedvelés

      1. Vas megyében magyarlakon sem jobb a helyzet. Épìtkezem és a szennyvìz hàlózatra szerettem volna rákötni. A térképen berajzolt csonk irányàban ki is lett àsatva az àrok a cső szerelèsèhez. Egyidejüleg be kellett fizetni a 140000 ft közműfejlesztési hozzàjàrulàst. Namost elérkeztünk a telekhatárhoz és sehol nem talàltunk csatlakozàsi csonkot, lehetősèget. Ásattak velem vagyis a kölzségemen egy hatalmas lyukat és ez mind a mai napig ott tàtong. Az épìtkezés àll, mivel vissza temetni nem lehet, mondvàn a mozgatott földet kiàsni nehezebb nekik. Ez történt 1 hete azóta nèma csend. Így van ingyen. Jelenleg 200 ezer és eredmény nulla. Magyarország a szégyen állama, a szentgotthárdi kézi labda csarnokával együtt az állam maga a szerencsètlenség mértékegysège a világban, kivéve az adók beszedését és a bürokratikus jelenét.

        Kedvelés

      2. Tisztelt Szántó Zsolt! Nincs teljes ingyenesség, csak a cikkben felsoroltak váltak díjmentessé. A 2017. évi LVII. törvény, valamint az ennek végrehajtását szolgáló 157/2017. Kormány rendelet tartalmazza a szabályokat. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

        Kedvelés

  2. Üdv hasonló helyzetbe kerültem gázcsonk ügyben kértem a tigáz rt -t de ők sem tudnak rola söt a hölgy viccesen megjegyezte hogy “szép is volna”.mit tegyek ?

    Kedvelés

      1. Üdv a tigáz jelenleg is kitart amelett hogy ki kell fizetni a csatlakozási dijat most voltam bent hozájuk beadtam a kérelmet csonk ügyben azt mondta 2-3 hét mulva postáza a szerzödést abban benne lesz mennyiért kötik be a csonkot és vagy elfogadom vagy nem,hova forduljak ha tényleg fizetni kell ?

        Kedvelés

      2. Tisztelt Szabó Tamás! A törvény szerint mentes a csatlakozási díj és minden más, a földgázelosztónak fizetendő díj alól a legfeljebb 4 m3/óra névleges teljesítményű fogyasztásmérő beszerelése azzal, hogy ebben az esetben az elosztóvezeték építése is 250 méterig díjmentes. Amennyiben a kérelem ennek megfelel, akkor nem kell csatlakozási díjat fizetni. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

        Kedvelés

      3. Üdv beadtam a kérvényt gázcsonkra julius 5-én azota semmi nem történ!tênyleg lerövidült az ügyintézés!azt megmondta az ügyintéző hogy nem ingyenes majd küldik az ajánlatot és ha elfogadom akkor fizesem be a feltüntetet összeget és majd bekötik.Ennyit a törvényekröl a szolgáltatok ezt is megoldoták ügyesen.Kár hogy a minisztérium ezt nem vizsgálja,vagy jobb lett volna ha a kormányablaknál keletvolna kérvényezni és ök utasitoták volna a szolgáltatokat a bekötésekre.Igy nem tudom mit sporolnak a családok.

        Kedvelés

      4. Szentgotthàrd , máriaujfalu 180000 ft a közmű hozzàjárulás a szenyvìz esetében. Miről beszél és ki mondja hogy ingyenes? A törvény egy nagy kamu. Ennyi.

        Kedvelés

      5. Kamu az egész törvèny máriaujfaluban a szennyvìz hozzàjarulàs 180000 kár csépelni a szót ez itt magyar orszàg ès semmi sincs úgy mint ahhogy mondjàk ìrjàk.

        Kedvelés

      6. Bocsánat, de nekünk kell hivatkozni egy törvényre és nyaggatni őket,hogy ugyan tartsák már be???? Ez komoly???
        Hát, nem őket kéne kötelezni valami állami szervnek??
        Vagy ez úgy megy, ha sikerül rávenni őket, akkor ingyenes, ha nem akkor pechem van???:-)

        Kedvelés

  3. Jó napot!
    Most beszéltem a vízművekkel és részletes felvilágosítást kaptam. Semmilyen ingyenes bekötésről nincs szó. A bekötés víznél 120000 ft, terveztetés 49000ft, akna kb.30000ft. Ennyiért kell fizetni, Amiket elengedtek az a vízmű szerint soha nem is létezett. Nem kellett tervegyeztetésért plusz egyéb engedélyekért fizetni. Amit elengedtek az az óra bekötésének költsége kb 2500ft. Plusz nyomáspróba költsége. Összesen kb 5000ft. marad a zsebünkbe. Hát ez aztán nagy segítség.

    Kedvelés

    1. Üdvözlet. Én is nagy örömmel vettem tudomásul hogy ingyenes lett a közműbekötés,de hamarosan elszállt az örömöm,miután bementem a vízműhöz. kinevettek és közölték velem hogy szinte mindent fizetni kell ezután is,kivéve pár ezer forintot. Miért kell terveztetni azt a három méter bekötést amit nálam kellene elvégezni? És miért kell ezért 50000.-Ft ot fizetni? Nekem létkérdés a víz bekötése ugyanis nyugdíj előtt munka nélkül vagyok már sok éve,de a kis házamban nincs víz. Mit tehetek ezután? Segítséget kérnék.

      Kedvelés

      1. Tisztelt Horváth József! A törvényben meghatározásra került, hogy mi az, ami ingyenessé vált. Minden másért továbbra is fizetni kell. Mentes a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, az igénybejelentés elbírálásának díja, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás díja, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége, a bekötési vízmérőóra felszerelésének díja és a nyomáspróba díja alól a legfeljebb 32 mm átmérőjű ivóvízvezeték. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

        Kedvelés

  4. Még tavaly megrendeltem az eontól a gázbekötést, befizettem a 190500 ft bekötési díjat, /súlyos betege kis nyugdíjas vagyok nekem ez egy vagyon/ de a mai napig nem készült el, nyeljem le a békát? vagy tehetek valamit hogy én is jól járjak?

    Kedvelés

    1. Tisztelt Boros Gyula! Ott valami komoly probléma lehet, ha tavaly óta nem történt meg a bekötés. Javaslom, hogy a érdeklődjön a szolgáltatónál. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Érdeklődtem az eon- nál azt a választ kaptam várjak türelemmel majd elkészül, közben tanyulmányoztam a szerződést amiben van olyan lehetőségem hogy felmondjam,/utána gondoltam beadom újra ha már ingyenes/ erre az eon: ha felbontom a szerződést még nekem kell fizetnem nem hogy visszakapjam a már befizetett összeget, az idáig elvégzett munkákat ki kell fizetnem, ez szerintem is így lenne logikus de még nem is csináltak semmit!!!

        Kedvelés

      2. T. DR Aukszi Tamás Úr!
        Igen gondok azok vannak.
        Èn decemberben rendeltem meg az árambekötèst.
        Talán holnap hozzák az óeát.
        Majd 7 hó után!

        Kedvelés

      3. A problèma az hogy minden szolgàltató magasrol tesz arra mit szeretne az állam. Hozzá teszem szeretne. Mert hogy elèrni nem tud semmit az biztos. Fizettem a vìzóráért a szerelèsért a szennyvìzért l, amiből mèg semmi sincs. Bocsánat hogy aki èpitkezik nincs ideje jogi hercehurcákra. Itt van az ősz. Szerintem az állam pont olyan mint a gyerek a homokban,próbàlkozik csak èppen nem jön őssze. .

        Kedvelés

      1. Így van a csatornabekötés pl önkormányzat felé 250.000 forint hozzájárulás, ezután a kivitelezés 600ezer hiába van 4 méterre a gerinc a telektöl ha hivatal azt kéri hogy szinte aszfaltoztassam le emiatt ujra szinte az egész utcát… vicc az egész…

        Kedvelés

  5. „55/H. § Mentes a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, az igénybejelentés elbírálásának díja, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás díja, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége, a bekötési vízmérőóra felszerelésének díja és a nyomáspróba díja alól a legfeljebb 32 mm átmérőjű ivóvízvezeték és a legfeljebb 160 mm átmérőjű szennyvízvezeték bekötése.”

    Most beszéltem a MIVÍZ-zel. kb 10 E Ft-ot nem kell fizetni. A 32-es vezeték métere 20000 Ft, a 160-as szennyvíz métere 30 000 Ft. Ezek csak a kivitelezés költségei, a vízügyi hatósági állásfoglalás szakáganként 100 000 Ft, tehát 200 000 Ft a víz és a szennyvíz bejelentése csak.

    NEM LETT INGYENES!!!!

    Kedvelés

    1. Csatlakoznék az előttem szólóhoz. A vízmű sem a víz, sem a szennyvíz csatlakozását nem csinálja ingyen,a vezetékre rácsatlakozáshoz mindenféle díjat nekem kell állni, a bontási, fúrási, és anyag díjak tekintetében is! Ezt most kérdeztem meg. Jahh a vízóra árát nem. 🙂
      Ez felháborító.

      Kedvelés

  6. Üdvözlöm. Mi most szeretnénk a szennyvizet be kötetni, érdeklödnėk hogy mit jelent az ingyenesség??? Nekünk szivattyura is szukségünk lenne, az is ingyenes vagy azt továbra is nekünk kell meg vásårolni?? Várom válaszát :Köszönöm

    Kedvelés

    1. Tisztelt Berkes Napsugár! Ingyenes az igénybejelentés elbírálása, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége, a bekötési vízmérőóra felszerelésének díja és a nyomáspróba díja alól a legfeljebb 32 mm átmérőjű ivóvízvezeték és a legfeljebb 160 mm átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Minden más díjköteles, így a szivattyúért is fizetni kell. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  7. Üdvözlöm.
    Én is a Vízműnél érdeklődtem ( Kecskemét). El is hajtottak,hogy a média nem mondott igazat. Egyáltalán nem ingyenes. Alsó hangon mindennel együtt 200-250000..ezt mondta a hölgy. Sőt nekem még egy plusz 76000 ft.-os hozzájárulási díj is van mivel abban az utcában a lakók kérelmére ment a városi víz. Most akkor mi a helyzet,hogy a média az ingyenességgel van tele de a szolgáltatók nem tudnak róla semmit??? Ingyenes vagy nem???
    Köszönettel.

    Kedvelés

    1. Tisztelt Katonáné Langó Tünde!
      Ingyenes az igénybejelentés elbírálása, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége, a bekötési vízmérőóra felszerelésének díja és a nyomáspróba díja alól a legfeljebb 32 mm átmérőjű ivóvízvezeték és a legfeljebb 160 mm átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Minden másért fizetni kell.
      Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Tisztelt Dr, Aukszi Tamás!
        Na itt kezdődik a probléma, ahol az utolsó mondata van.”Minden másért fizetni kell”. Minden egyes médiumban, és Bartal Tamás úr interjújában is azt mondta, hogy ingyenes beköthetők a közművek, és ennek a cikknek is ez a címe. Elmondták mennyi megspórolható, akár 1,5 millió Ft is. Ez nem így van, és ez igen felháborító, hogy még a közmű szolgáltatók sem tudnak róla és mindenki mást mond. Maradt minden fizetős, csak egy kis minimális ügyintézési díj lett eltörölve.

        Kedvelés

      2. Ne röhögtessetek, elég volt. Minden ingyenes, ami amúgy is egy smafu összeg volt, de valójában szabad bele gebedni továbbra is a fizetnivalókba.
        Azért propagandának jó, de nem kellene tökhülyének nézni az embereket.
        Ez gusztustalan.

        Kedvelés

  8. Igen. Nekem is ezt mondták a Vízműnél,hogy ami “ingyenes” az csak kb. 5000 forint. Egyébként 200-250000. Hát ez tényleg nagy segítség a népnek!!!! Ráadásul ez azért is felháborító mert kötelező,hogy beköttessem mert egyébként nem fogok lakhatási engedélyt kapni!!! Hát köszönöm ezt a kormánynak. Egyébként is a fúrt kutam víze sokkal finomabb,tisztább mint a városi víz. De hát a parasz ne ihassa csak a mérgekkel teli vízet és még köteleznek is rá!!! Undorító!

    Kedvelés

  9. Jo napot!
    A Főgáznál tervezőasztalon a bevezetés dokumentációja, 180métert lenne szükséges lefektetni a csöveket. Folyamatban lévő ügyekre is érvényesíthetö a kedvezmény? 2,4M ft lenne a gázbevezetés díja, előleg befizetve. Ilyen esetben mi a teendő?
    Köszönettel
    Gábor

    Kedvelés

    1. Tisztelt Horváth Gábor! Folyamatban lévő ügyekre nem érvényesíthető a kedvezmény, mivel a törvénymódosítás 2017. július 1. napján lépett hatályba, nincs visszamenőleges hatálya. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Kedves Dr. Aukszi Tamás!

        A pénteken kijött Magyar Közlöny szerint a már meglévő szerződésekre is érvényes:

        16. § Az R1. a következő 53/A. §-sal egészül ki:
        „53/A. § (1) Mentes a csatlakozási díj megfizetése alól felhasználási helyenként egy csatlakozási pont esetén
        – az új csatlakozási igény alapján vagy a már meglévő szerződésben szereplő érték és a többletigény együttes
        figyelembevétele alapján számított – a legfeljebb 4 m3/h névleges (össz)teljesítményű fogyasztásmérő felszerelése
        azzal, hogy ebben az esetben az elosztóvezeték építése 250 méterig díjmentes

        Esetleg rosszul értelmezem?
        Köszönöm válaszát előre is.

        Üdvözlettel
        Horváth Gábor

        Kedvelés

      2. Tisztelt Horváth Gábor! Értelmezésem szerint ez az eset arra vonatkozik, amikor már valaki rendelkezik szerződéssel és többletigényt formál, azaz a már meglévő és a többletigény során keletkező együttes összteljesítmény nem több mint 4 m3/h. A rendelet ráadásul csak 2017. október 1-től hatályos. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

        Kedvelés

  10. Jó napot!

    Én azt szeretném kérdezni, hogy akkor mi a helyzet ha már befizettem a csatlakozási díjat még 2017.július 1-e előtt, de még nem történt meg a bekötés. Ugyanis az utcánk felújítás alatt van, ezért volt lehetőség kérni a gáz csatlakozást. Az EON-al szerződést is kötöttünk.
    Kérdésem ilyenkor mi a helyzet visszakapjuk a befizetett pénzt vagy sem?
    Köszönettel Tibor

    Kedvelés

    1. Tisztelt Sobor Tibor! A törvény 2017. július 1. napján lépett hatályba, így csak az ezt követően keletkezett jogviszonyokra vonatkozhat. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Kedves uram!
        Én is gáz szeretem volna bevezetni,de a tigáz tegnap azt monta minden dijat ki kell fizetnem, és egy év mulva a törvények alapján visszakapom. Hát ez nagy segitség, Ha lenne többszáz ezrem már rég bevezetettem volna.

        Kedvelés

  11. Talán a minisztériummal kellene tisztázni hogy most él a rendelkezés és ingyenes minden,vagy kamu az egész,és csak pár ezer forint az ingyenes rész! Ha nem ingyenes az egész bekötés,úgy semmi értelme nincs,akkor ebből nem kérünk! Ha pedig komolyan gondolták,úgy legyen teljesen ingyenes,és gyors,ugyanis erre most nagy szükségünk lenne. Tehát van teljes ingyenesség,vagy nincs?

    Kedvelés

    1. Tisztelt Horváth József! Nincs teljes ingyenesség. Mentes a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, az igénybejelentés elbírálásának díja, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő szolgáltatás díja, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra költsége, a bekötési vízmérőóra felszerelésének díja és a nyomáspróba díja alól a legfeljebb 32 mm átmérőjű ivóvízvezeték. Minden másért fizetni kell. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Jó rendben! Akkor ez a Magyar emberek átverése volt! Csúnya dolog,mert az embereknek,családoknak a teljes ingyenességre lenne szükség,ugyanis a bekötések után amúgy is rengeteg pénzt fizetünk a szolgáltatóknak. Én már többet erről a témáról nem írok,vegyük úgy hogy átvertek minket,és ezt még a szolgáltatók élvezik is!

        2017. július 12. 21:25 JOGVADÁSZ írta, :

        > Jogvadász hozzászólt: “Tisztelt Horváth József! Nincs teljes ingyenesség. > Mentes a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás, az igénybejelentés > elbírálásának díja, a tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek megfelelő > szolgáltatás díja, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra ” >

        Kedvelés

      2. Kedves dr.Aukszi Tamás!
        Ezt a választ már többször is leírta, csakhogy nem így szólt a felhívás, még ezen az oldalon is ez áll: https://jogvadasz.com/2017/07/01/ingyenesen-bekothetok-a-kozmuvek/

        “Mindazok családoknak, akik a legfeljebb óránként 4 köbméteres és a legfeljebb 32 amperes fogyasztásmérők beszerelését, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötését kérik ingyenes lesz a közműcsatlakozás.”

        Tehát “ingyenes lesz a KOZMŰCSATLAKOZÁS” Legalább ez az oldal ne lódítson…
        Persze, amúgy sem gondoltam, komolyan, hogy ilyesmi ingyenes lenne, csak a rend kedvéért szóltam.

        Kedvelés

  12. Tisztelt Jogvadász!

    A helyzet nálunk is mint a fentebbi hozzászólók esetében. Mi többen (6 telek tulajdonosai) közművesítés előtt/alatt állunk Helvécián, mely Kecskemét agglomerációjában található.

    Több munka igénybejelentése megtörtént, amikor “beütött” a jogszabály, minden ingyenes, kolbászból lesz a kerítés.

    Mi is jártunk minden szolgáltatónál, ahol az előttem szólók által elmondottakat tapasztaltuk, pár ezer Forintos megtakarítást. Így a víz és csatorna nem br. 760. 000 Ft lesz (gerincvezeték építéssel) hanem 740. 000 Ft. Minden Forint jól jön, de talán ez a szavazatszerző kommunikáció egy kicsit erős.

    A villany nem változik, ott is marad a br. 150. 000 Ft.

    Egyedül a Dégáznál látnak némi esélyt, mely br. 350. 000 Ft lenne, de ott az az álláspont – a törvénnyel ellentétesen -, hogy fizessük be a díjat és majd, ha fogyasztóvá válunk akkor visszaadják.
    Arra a kérdésre, hogy a jogszabály miért úgy rendelkezik, hogy mentes a fizetés alól, erre nincs válasz. Ja arról nem beszélve, hogy fizessük ki előre és 240 napon belül történik a kivitelezés, a moratóriumi időszakot nem beleértve.

    És még egy megjegyzésem lenne, de lehet, hogy tévesen. Egy jogszabálynak visszaható hatálya akkor van, ha az ügyfélre nézve kedvezőbb. Most ez vagy nem kedvezőbb, vagy ha igen, akkor kell, hogy legyen visszaható hatálya szerintem.

    Üdvözlettel:

    Kaszás Norbert

    Kedvelés

    1. Tisztelt Kaszás Norbert! A visszaható hatály tilalma azt jelenti, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre vonatkozóan visszamenőlegesen nem állapíthat meg új kötelezettséget és a korábbi kötelezettséget sem teheti terhesebbé, valamint jogot sem vonhat el. A visszaható hatály alkalmazása nem tiltott amennyiben az érintettek részére a korábbinál kedvezőbb szabályozást tartalmaz. Ennek a jogszabálynak nincs visszaható hatálya, kizárólag a 2017. július 1. után kötött szerződésekre vonatkozik. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Az önkormányzat erre azt monda, az állam azt adja ingyen ami az övé. Szóval a szennyvìz hálozat az önkormányzaté a vasi vìz üzemeltetésében. Ennyi.

        Kedvelés

  13. Tisztelt Dr.Aukszi Tamás úr!

    Èrdeklődni szeretnék,hogy nekem már a konyhában bent van a gáz, csak a szobákba nincs bevezetve. Ilyenkor mi a helyzet,van lehetőség az ingyenes tovább fejlesztésre? Mielőbbi válaszát előre is köszönöm.
    Üdvözlettel; Nagy Hajnalka

    Kedvelés

    1. Tisztelt Nagy Hajnalka! Véleményem szerint nincs, mivel így már az ingatlan felhasználási helynek minősül: a bekötés miatt van csatlakozóvezeték, felhasználói berendezés, gázmérőhely, fogyasztói főcsap vagy gázfogyasztást szolgáló nyomásszabályozó. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Tisztelt Dr.Aukszi Tamás! Köszönöm szépen a válaszát. Esetleg arra tudna nekem választ adni, hogy ebben az esetben mennyi költséggel járna? Van két szoba ill.egy konyha, vagy esetleg valami kedvezmèny mert 3-om gyermekem van.
        Köszönettel; Nagy Hajnalka

        Kedvelés

  14. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás!
    Pár hónappal ezelőtt vásároltunk egy telket, amelyet most közművesíteni szeretnénk. A helyi önkormányzat 897.000ft-ot, közműfejlesztési hozzájárulás jogcímen (villany 230e, gáz 150e, közművilágítás 160e, utak jogi kialakítása 50e, szabályozási terv 120e, csatorna 127e, víz 60e) kér átutalni számlájára. Tájékoztatásuk szerint, addig ne is forduljunk a szolgáltatókhoz, míg ezt ki nem egyenlítjük. Érdeklődnék, hogy az önkormányzat ezt jogosan kéri?
    Előre is köszönöm megtisztelő válaszát!
    Tisztelettel: Gyüréné Renáta

    Kedvelés

    1. Tisztelt Gyüréné Renáta!
      A víziközmű esetén közműfejlesztési hozzájárulást 2017. július 1-től nem kell fizetni. Tudomásom szerint minden más felsorolt dolgot igen.
      Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

      1. Akkor itt nagy tévedésben vannak sokan, kár értelmezgetni itt törvényt, elég, felhívni a fenntebb Bartal Tamás Úr által beírt államtitkársági telefonszámot, ott is elmondják hogy az önkormányzati közműfejlesztési hozzájárulást MINDEN ESETBEN BE KELL FIZETNI! Szóval ezt vegye mindenki tudomásul, mert így van, okafogyottá válnak azok a kérdések is lényegében hogy volt aki július 1. előtt indította ezeket a dolgokat és hüde sokat bukott, nyugi nem bukott sokat senki max. pár 10ezer forintot.

        Kedvelés

  15. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás!

    Érdeklődnék én és párom is a bekötéssel kapcsolatban, mert hogy telek vásárlás előtt állunk és sajnos zártkertről beszélünk, viszont termelésből kivonták. Az utcában van a villany és víz 5-10 méterre. Bennünket miben érintene az ingyenesség, ha jelenleg a telekre szeretnénk vizet és villanyt bevezetni a törvénynek megfelelően? Esetleg ebben az esetben is vannak díjmentes tételek, vagy mindenért fizetni kell, mert ránk nem vonatkozik? Természetesen a szolgáltatóval fogok egyeztetni, csak tudni szeretném, hogy vonatkozik-e ilyen körülményekre is a törvény módosítás vagy sem.

    Előre is köszönöm válaszát! Kellemes napot!

    Üdvözlettel,
    Molnár István

    Kedvelés

    1. Tisztelt Molnár István!
      Legfeljebb kb. 25 ezer Ft takarítható meg, a díjmenetes tételeket a cikk tartalmazza. Ezek a kedvezmények az új építésű, és a használt lakóingatlan átalakításakor vehetők igénybe.
      Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  16. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás!
    Hasonló helyzetben vagyok, mint egy korábbi kérdező. A törvény hatályba lépését megelőzően befizettem a csatlakozási díjat, de a mai napig nincs bekötve, ill. nincs gázmérőnk. Akkor ezt a válasz volt szíves írni: “Tisztelt Sobor Tibor! A törvény 2017. július 1. napján lépett hatályba, így csak az ezt követően keletkezett jogviszonyokra vonatkozhat. Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás”
    Távol álljon tőlem, hogy avatatlan jogászként értelmezzem a törvényt, de abban az áll, hogy “Mentes a csatlakozási díj és minden más …díj alól a fogyasztásmérő beszerelése…” A törvény július 1-től hatályos, tehát ettől kezdve díjmentes. Mindenkinek, aki a feltételeknek megfelel.
    Nekem még nincs gázórám, a törvény már hatályos, miért lehetnék hátrányosabb helyzetben, mint aki most jelzi igényét?
    Nem úgy szól a törvény, hogy a július 1. után benyújtott igényekre vonatkozik, hanem júli. 1-től ingyenes. Ha nekem most szerelik fel, és fizettem érte, akkor itt valaki törvényt sért, de nagyon.
    Köszönettel :Sipos Róbert

    Kedvelés

    1. Tisztelt Sipos Róbert! Csak ismételni tudom magamat: a törvény 2017. július 1. napján lépett hatályba, így csak az ezt követően keletkezett jogviszonyokra (kérelmekre) vonatkozhat, a törvénynek visszaható hatálya nincs. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  17. Tisztelt Mindenki!
    Semmi nem lett ingyenes, csak néhány (jellemzően az egész beruházáshoz képest elenyésző!!!) díjtétel megszűnt (vagy inkább máshol fizetem meg).

    Az én statisztikám:
    – TIGÁZ: 5 hónapja nem keres, pedig be lett fizetve. Ügyintéző nem elérhető, azzal biztatnak, hogy írjak e-mailt, mert azt tuti megválaszolják… 😦
    – ELMÜ: júniusban jöttek ki, felmérték mind az 5m (!!!) földkábel helyét, majd közölték, hogy 4 hónap múlva kb. keresni fognak, addig megtervezik…Még szerencse, hogy addig van ideiglenes villany, legfeljebb majd meghosszabbítom a szerződést.
    – Vízmű: ma végre talán el fogom tudni indítani az igényt (tavaly egyszer már nekifutottam, de jött nov. 15, utána meg nem volt alkalmas a terület). Legutóbb abba kötöttek bele, hogy a +7m-en futó 1kV vezetékről csak pecsétes papírt adott az ELMÜ a közműegyeztetésen, hogy nem fogja zavarni a 2m mélyen futó vízvezetékemet, nem pedig 1 A4 oldalnyi hivatalos szöveget. És semmi nincsen ingyen, mindent nekem kell fizetni…
    – Csatorna: most épp azt hallgatom, hogy azért kell átemelő, mert a telek felett lévő csatorna 1,4m-rel magasabban van a tisztítónyílásnál, így elöntésveszélyes a hely – az már a kutyát nem érdekli, hogy a ház padlószintje meg 1,8m-rel magasabb a tisztítónál…Ja, és ez egy főútvonal, ahol szerintük valós veszély 50-60 cm szmötyi hömpölygése. És el ne felejtsem: bár a végén üzemeltetésre átveszi a szolgáltató az átemelőt, azt teljes egészében én fogom kifizetni és beüzemelni, neki semmi köze nem lesz hozzá, mindössze a csatlakozási díjat számlázza. Ingyenességről szó sincs.

    Röviden: nincs itt semmi ingyen, inkább minden sokkal drágább és problémásabb lett, amióta mindenhol máshol a helyi érdekeknek megfelelően lehet árazni! Esetleg ezen lehetne próbálni segíteni a tisztelt illetéseseknek, nem az ingyenességgel kampányolni.

    Kedvelik 1 személy

    1. 2008. évi XL. törvény a földgázellátásról!
      2008. évi XL. törvény 108. § (7) bek. ( beiktatta: 2017. évi LVII. törvény 3. §. Hatályos: 2017. VII. 1-től.) Mentes a csatlakozási díj és minden más, a földgázelosztónak fizetendő díj alól a legfeljebb 4 m3/óra névleges teljesítményű fogyasztásmérő beszerelése azzal, hogy ebben az esetben az elosztóvezeték építése 250 méterig díjmentes.

      persze megy a trükközés: refinanszírozás

      Kedvelés

  18. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás!

    A törvényből ezek szerint kiderül, hogy miért nem kell fizetni, de valójában az egyszerű lakossági felhasználó nem látja át, hogy miért igen. Hol van leírva, hogy miért kérhet pénzt a Vízmű? Vagy a Vízmű bármit megtehet, mert monopolhelyzetben van?

    Köszönettel és üdvözlettel

    Tóth Judit

    Kedvelés

    1. Tisztelt Tóth Judit! Elvileg minden szolgáltatónak rendelkeznie kell egy díjjegyzékkel, ami a szolgáltatások díját tartalmazza. Ezeket a díjakat a szolgáltató honlapján lehet elérni. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  19. Majd el is felejtettem: önkormányzatnak 200e HUF-ot kell fizetnem a főútvonal bontásáért és helyreállításáért (pontosabban 120e a bontás és helyreállítás, a többi a táblázás!…)
    Ugyanitt éppen csatornát építenek – a kivitelezőknek lehet betonnal feltölteni bármit, mert a végén az egészet újra fogják aszfaltozni (előttem a másik oldalon konkrétan egy 1,5x2m-es beton placc van, 2 hét alatt 3. alkalommal betonozzák, mert mindig megsüllyed).

    Szóval biztosan indokolt ezt kifizettetni, de ha reklamálok, akkor csak a számla lesz drágább és hirtelen kivonul a közterület felügyelet, akik nyilván a saját pénzüket keresik majd rajtam. Ezt nevezhetjük járulékos költségnek.

    Csak hogy az ingyenes bekötés költségei teljesek legyenek…:)

    Kedvelés

  20. Az eon elutasította a gázbevezetési kérelmemet. A kisnyomású vezeték végpontja a telkemtől kb. 20 méterre van az utca túloldalán. Egy bizonyos “bányatörvényre” hivatkoznak, mely szerint a közműveket, csak merőlegesen lehet keresztezi a gázvezetékkel. Utána néztem és a következőt találtam egy rendeletben:
    80/2005. (X. 11.) GKM rendelet a gázelosztó vezeté kek biztonsági követelményeiről és a Gázelosztó Vezetékek Biztonsági Szabályzatából.
    „III. fejezet. Elhelyezés
    2.2. Belterületen
    4.1. A gázelosztó vezetéket lehetőleg más nyomvonalas létesítményekkel párhuzamosan, keresztezés nélkül kell elhelyezni.
    4.2. A gázelosztó vezeték és más nyomvonalas létesítmény keresztezési szöge 30-150° között legyen.”
    Tehát “lehetőleg” és utána a keresztezési szög.
    Úgy döntöttem, hogy ez alapján jogorvoslatot kérek a műszaki bizottsági hatóságtól, amit Bartal Tamás úr nevezett meg az ingyenesség bejelentésekor. A Miniszterelnöki Hivataltól kérdeztem meg a címüket
    (‘mekh@mekh.hu’) de 11 napja még csak válaszra sem méltattak. Talán rossz helyre fordultam a problémámmal?
    Üdv: Lukács József

    Kedvelés

  21. Tisztelt Mindenki!

    Megreklamáltam az “új vízmérő felszerelése” jogcímen részemre kiszámlázott 63.500 Ft-ot az illetékes Vízműnél. Ezt a választ kaptam:

    A reklamációja kapcsán elismerjük, hogy a számlán feltüntetett megnevezés megtévesztő, nem fejezi ki konkrétan a szolgáltatás mibenlétét….

    Kijelentjük, hogy a számla a vízmérőhely kialakítását szolgálta, és a vízmérő felszerelését megelőzően végeztük el. A vízmérőhely kialakítása az alábbi munkafolyamatokat tartalmazza:
    – az ideiglenes végelzáróval ellátott bekötővezeték aknán belüli átalakítása: végelzáró eltávolítása, mérő előtti szerelvény beépítése, merőt követő elzáró szerelvény beépítése, Vipak zárógyűrű elhelyezése
    – bekötővezeték mosatása
    – a bekötés geodéziai bemérése, nyilvántartásba vétele
    – kiszállás költsége.

    Mi ez, ha nem a törvény bujtatott megkerülése?

    Kedvelés

    1. Tisztelt hozzászólók!
      Idézem a kormány.hu oldalról
      Bartal Tamás úr bejelentése szerint:
      “A helyettes államtitkár elmondta: a Miniszterelnökség javaslatára az Országgyűlés által elfogadott törvény, valamint az annak végrehajtását szolgáló kormányrendelet értelmében díjmentessé válik a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Ezek egy nagyobb lakás vagy egy átlagos méretű családi ház, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség ellátásához elegendőek – jelezte.”

      Szerintem az az ivóvíz bekötéséhez nélkülözhetetlenek az előttem hozzászóló által említett dolgok, ezért azok is díjmentesek kellenének legyenek. Jogorvoslatot lehet kérni a ‘mekh@mekh.hu’ e-mail címen.
      Ehhez el kell küldeni az igénylést a számlát és a számla magyarázatot is.

      Kedvelés

      1. Tisztelt Jogvadász!
        2017.07. hó közepén kérelmeztem az Égáz-Dégáz-tól a gáz bekötést.
        2017.07.27. datált szerződést küldtek 3millió valamennyi költséggel (refinanszírozással /azaz fizessem meg,majd vissza kapom/) a 2008 évi gáztörvényre hivatkozva. 15. vagy 30 napos határidővel közölhettem véleményeltérést, amit meg is tettem (2017.08.09), a téves joghelyi hivatkozásra tekintettel (2017-es gáz tv) és kicsit rafkózva ezen közléssel egy időben tételes díjlevezetést is kértem… Valszeg porszemet ejtettem a gépezetbe, mert augusztus 24-én levelet kaptam, hogy áttették a jogi osztályra azóta kuss van….
        Kérdésem, hogy a Véleményeltérés (szerintem ilyen a jogban nem is létezik, talán a panaszhoz áll a legközelebb… ) válaszadásának mennyi a törvényes határideje??
        Üdvözlettel! gáztalan

        Kedvelés

  22. Tisztelt Gáztalan és Társai!

    Az egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról szóló 2017. évi LVII. törvény 2017. július 1-jei hatállyal vezette be a díjmentességet közműcsatlakozásoknál az eljárási jellegű díjak vonatkozásában.

    Földgáz tekintetében a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény 108. § (7) bekezdése tartalmazza, hogy „mentes a csatlakozási díj és minden más, a földgázelosztónak fizetendő díj alól a legfeljebb 4 m3/óra névleges teljesítményű fogyasztásmérő beszerelése azzal, hogy ebben az esetben az elosztóvezeték építése 250 méterig díjmentes.”

    Mellékelten csatolom a díjmentes közműcsatlakozásokról szóló tájékoztatót.

    Tájékoztató az ingyenes közműcsatlakozásról Miniszterelnökség
    1 / 4
    Ingyenes közműcsatlakozás, olcsóbb és fogyasztóbarát ügyintézés
    A Kormány a családok, valamint a kis- és közepes vállalkozások terheinek további csökkentése érdekében 2017. július 1-jétől díjmentessé tette a közműcsatlakozásokat, továbbá mérsékelte vagy teljesen ingyenessé tette az ide kapcsolódó eljárási díjakat.
    Ezzel a korábbi támogatások mellé újabb jelentős segítséget kapnak a családok az otthonteremtéséhez, legyen szó új ingatlan építéséről vagy a meglévő átalakításáról, valamint megszabadulnak a vállalkozások egy hatalmas pénzügyi és bürokratikus tehertől.
    A közműcsatlakozások díjmentessé tételével és az eljárási díjak egy részének eltörlésével párhuzamosan a Kormány lényegesen gyorsabb munkára is kényszeríti a szolgáltatókat. Az ügyintézési határidők csökkentésével vagy a korábban határidőhöz nem kötött – és emiatt gyakran nagyon hosszú ideig elhúzódó –
    szolgáltatások határozott időhöz kötésével a közművekhez kapcsolódó ügyintézés a jövőben nem fogja hátráltatni a családokat vagy a vállalkozásokat az építkezések, átalakítások során.
    A 2017. évi LVII. törvény, valamint az ennek végrehajtását szolgáló 157/2017. Kormány rendelet rendelkezéseinek túlnyomó része 2017. július 1-jén lépett hatályba.
    A főbb változások a következők:

    1. Díjmentessé váltak a közmű-csatlakozások meghatározott
    fogyasztási mértékig
    a/ Mire terjed ki a díjmentesség?
    Díjmentessé vált
    – a legfeljebb 4 köbméter/óra névleges teljesítményű fogyasztásmérő beszerelése,
    – a legfeljebb 32 Amper névleges teljesítményű fogyasztásmérő beszerelése,
    – a 32 mm átmérőjű ivóvíz vezeték és a 160 mm átmérőjű szennyvíz vezeték bekötése.
    Ezek a közműbekötések egy nagyobb lakás vagy átlagos méretű családi ház ellátásához, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség (pl. fodrászat, pékség)
    energiaigényének kielégítéséhez elégségesek.
    A díjmentesség három szektorra: a villany, gáz, víz (ivóvíz- és szennyvíz) bekötésekre vonatkozik, a költségmentességet nem csupán a lakosság, hanem kis- és középvállalkozások is igénybe vehetik.
    Tájékoztató az ingyenes közműcsatlakozásról Miniszterelnökség

    2 / 4
    A gázcsatlakozásnál elengedésre kerül a csatlakozási díj és a fogyasztásmérő díja, míg árambekötéseknél elengedésre kerül törvényi szinten a csatlakozási alapdíj, a csatlakozóvezeték díja és a fogyasztásmérő díja. Ezen felül gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki, ami teljesen új szabály.
    A villanyszektorban az eddigi mérték kétszeresére emelkedett az a vezetékhossz, amelyet az elosztó társaság ingyenesen biztosít a következők szerint. Ha kisfeszültségű közcélú elosztó hálózat kiépítése szükséges, akkor felhasználási helyenként legfeljebb egy csatlakozási pontra rendszerhasználóként
    a) szabadvezeték esetén legfeljebb 100 méter,
    b) földkábel esetén legfeljebb 50 méter hosszúságú közcélú vezeték díjmentes.
    Ha középfeszültségű hálózat kiépítése szükséges, akkor
    a) szabadvezeték esetén legfeljebb 500 méter,
    b) földkábel esetén legfeljebb 250 méter hosszúságú közcélú vezeték, valamint a transzformátorállomás létesítése díjmentes.
    A víziközmű szektorban a víziközmű-fejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztóknak már eddig sem kellett fizetniük, a díjmentesség július 1-jétől a vállalkozásokra is kiterjed. Ezen felül ivóvíz és szennyvíz bekötéseknél díjmentessé vált az igénybejelentés elbírálása, tervegyeztetés, adategyeztetés vagy ennek
    megfelelő szolgáltatás, továbbá rácsatlakozáskor a bekötési vízmérőóra, annak felszerelése és a nyomáspróba.
    b/ Mire nem terjed ki a díjmentesség?
    Az ún. fogyasztói vezetékre és felhasználói berendezésekre (azaz a magántulajdonba kerülő vezetékek, csövek, kapcsolók, kiállások, dugaljak, csapok stb. beépítésére) a díjmentesség nem vonatkozik. Általános szabály szerint fogyasztói vezetéknek minősül a szolgáltató által telepített mérőórától húzódó vezeték. Nem tartozik
    emellett a mentesség alá a mellékvízmérő beszerelése.
    A díjmentesség nem vonatkozik továbbá a víziközmű társulati tagok tagsági jogviszonyon alapuló fizetési kötelezettségeire, így kifejezetten a víziközmű társulati érdekeltségi hozzájárulásra sem.
    c/ Külterületi ingatlanoknál is érvényesül-e a díjmentesség?
    Igen. A díjmentesség a meghatározott korlátok között belterületi és külterületi ingatlanokra is alkalmazható.
    Tájékoztató az ingyenes közműcsatlakozásról Miniszterelnökség

    3 / 4
    d/ Csak új építésű ingatlanok esetén vehető-e igénybe a díjmentesség?
    Nem. A kedvezmény nem csak új építésű ingatlanoknál, hanem a közműhálózatra való későbbi rácsatlakozásnál is érvényesül, azaz lakóingatlan vagy üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető. Sőt, nem szükséges felújítás sem a díjmentes bekötés igényléséhez. A fent meghatározott teljesítményig és vezetékméretig
    bármikor kérhető a díjmentes bekötés.
    e/ CSOK mellett is igénybe vehető-e a díjmentesség?
    Igen, a kedvezmény CSOK mellett, de attól függetlenül is igénybe vehető.
    f/ Hol kell bejelenteni az igényeket és mire kell hivatkozni?
    Az igényeket a területileg illetékes földgáz és villany elosztó társaságnál, illetve víziközmű szolgáltatónál kell bejelenteni. Bejelentéskor a 2017. évi LVII. törvényre kell hivatkozni.
    g/ Mit tegyen, ha a szolgáltató elutasítja a jogosnak tartott igényét vagy díjat számol fel a törvény szerint díjmentes szolgáltatásért?
    A szolgáltató eljárásával szemben az első fokú fogyasztóvédelmi hatóság feladatát ellátó járási hivatalokhoz, illetve a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási
    Hivatalhoz lehet fordulni.
    2. Csökkennek a gázszektorban a különdíjas szolgáltatások költségei
    Ezentúl a gázszektorban a különdíj mértékének megállapítása kizárólag a munkavégzésre ténylegesen ráfordított idő alapulvételével történhet, nincs átalánydíj, sem a munkához nem kapcsolódó egyéb költség. Érvényesíteni kell a legkisebb költség elvét.
    3. Az elosztó társaságok mérlegelési jogköre és hatósági feladatai
    csökkennek
    A Kormány a hatósági szemlélet helyett a szolgáltatói szemléletet és hozzáállást szeretné erősíteni a közműcégek körében.
    Július 1-jétől a fogyasztó jogorvoslattal fordulhat a műszaki-biztonsági hatósághoz, vagyis a területileg illetékes járási, fővárosi, kerületi kormányhivatalhoz, ha az elosztó vagy a szolgáltató elutasítja a közmű kiviteli tervét. Jogorvoslattal lehet élni továbbá akkor is, ha az elosztó vagy a szolgáltató elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét.
    Tájékoztató az ingyenes közműcsatlakozásról Miniszterelnökség

    4 / 4
    4. Ingyenessé válnak az alábbi jogorvoslati eljárások
    Amennyiben a közműtársaság elutasítja a közmű kiviteli tervét vagy a terv szerint kivitelezett közmű átvételét, ingyenes jogorvoslati eljárást lehet kérni a területileg illetékes járási, fővárosi, kerületi kormányhivatal műszaki-biztonsági hatóságtól.
    5. Radikálisan csökkennek a közmű-csatlakozásokkal kapcsolatos
    ügyintézési határidők Csökkentek vagy a korábbi határozatlan időhöz képest meghatározott időhöz
    kötöttük a közművek szolgáltatásait, hogy azok ne húzódhassanak el hátráltatva ezzel az építkezési vagy felújítási munkálatokat végző családokat vagy vállalkozásokat.
    Néhány példa:
    A földgázelosztó a csatlakozási igény kielégítésére vonatkozó írásbeli ajánlatát 30 nap helyett 8 napon belül köteles megtenni. Az igénykielégítés feltételeiről és lehetőségeiről szóló előzetes tájékoztatást 30 nap helyett 10 napon belül kell a fogyasztó részére átadni. A hálózati kapacitás biztosításának határideje maximálásra
    kerül 60 napban, erre eddig nem volt határidő. Hiánypótlási felhívást 15 nap helyett 3 munkanapon belül lehet kiadni.
    Víziközmű esetén eddig nem volt határidő arra az esetre, ha a benyújtott terv nem felel meg a követelményeknek vagy a bekötés megvalósítására nem alkalmas, ezért a víziközmű-szolgáltató a terv kiegészítését vagy új terv benyújtását kérheti. Erre ezután 5 napja lesz a szolgáltatónak. A bekötővezeték kiépítését, fertőtlenítését, a
    helyszíni szemlét, a nyomáspróbát, a működőképességi és vízzárósági próbát, a geodéziai bemérést és a vízmérési helyen a bekötési vízmérő beszerelését a szolgáltató ezután a munkaárok rendelkezésre állásának bejelentését követő 30.
    napig köteles elvégezni, ezt korábban nem rendezte jogszabályi határidő.

    Mindezt e-mailben kaptam
    dr. Rácz Orsolya főosztályvezető-helyettestől
    Kabinet Ügyek Koordinációs Irodája
    1055 Budapest, Kossuth tér 2-4.

    Kedvelés

  23. Tisztelt Jogvadász!
    Mentes a víziközmű-fejlesztési hozzájárulás!
    2008 december ben vetem ingatlant!
    2009-ben kötöttem szerzödést szendi 2003 csatorna muvekel és az elején fizetem rendesen de a befizetéseimröl nem kaptam semmi féle vissza jelzést,elenben kaptam az elözö tulajnak a felszolitsait ugyan ara a csatorna bekötésre!2016 ban kaptam egy levelet az önkormanyzatol hogy a csatorna muvek meg szünt csödeljaras alá vonták és hogy tartozásom átt adták az önkormanyzatnak még 286.000 ft val vagy is eddig nem fizetem be semit!én be mentem és be mutatam a befizetés bizonlatott ök elnézést kértek és iratak velem 2017 agusztus 5 egy uj szerzödést hogy még 150.000 ft tartozasom van és ha nem irom alá akkor nem csatlakozhatok a csatornához!
    víziközmű-fejlesztési hozzájárulás ha jo tudom csak csatorna fejlesztésére és fentartására lehet használnni sajnos nem tudom hogy most kihez tartozik a csatora szendehelyen és hogy jogosan követelik e
    ebben kérném segitségét mert 3 gyermekem van de nem szeretnék feleslegesen 150.000 ft ki adnni!vagy is 135.000 ft mert az elsö részletett már be fizetem!
    válaszát várom udvözletel k.Jozsef

    Kedvelés

  24. Tisztelt Jogvadász !
    Nekem ,más problémám lenne, a Vízművektől kaptunk egy levelet,hogy köteleznek a vízhálózatra való csatlakozásra ! Nincs be vezetve a házba, nem is akarjuk,mert nem lakik senki ott. Köteles vagyok be köttetni ? Csak azért ,hogy tudjak készenléti díjat fizetni ? A csatorna be van kötve, arra is fizetünk, feleslegesen,mert nem is használja senki.

    Köszönöm válaszát !
    Vukovics László

    Kedvelés

    1. Tisztelt ismeretlen sorstársaim!
      Hogy ne csak rossz híreket olvassatok, és hogy mindenkinek reményt adjak a sikerre: a porszem meghozta a gyümölcsét!
      Mai postával érkezett az Égáz.Dégáz válasza: Helyt adtak a vélemény eltérésemnek, az új bekötési összeg: 0. azaz bruttó: nulla Ft.
      (230 méter gerinc+ 4 méter PE) 3,3milla helyett!
      Mindenkinek további eredményes harcot!
      Üdv: lassan nem gáztalan!

      Kedvelés

    2. Tisztelt Vukovics László! Ahhoz, hogy megalapozott véleményt tudjak mondani, látnom kellene, hogy vízmű levele pontosan mit tartalmaz. Ha megoldható, hogy elküldi a jogvadasz@gmail.com címre, szívesen utánanézek. Tisztelettel: Dr, Aukszi Tamás

      Kedvelés

  25. Üdv.

    Korábban Én is írtam már ide, abban leírtam azt is, hogy a Dégáz volt az aki kilátásba helyezte a bekötési díj visszautalását. Én is szolgálnék egy jó hírrel. A Dégáz a minap visszafizette a kb: 360. 000 Ft-os befizetett díjat, így a gerincvezeték és a mérőhely kiépítése ingyenes lett.

    A többi közműnél szerintem nem lesz érdemi változás.

    Tisztelettel:

    Kaszás Norbert

    Kedvelés

  26. Tisztelt honfitársaim!
    Nos én pár hónappal ezelőtt vettem egy közművesítettlen építési telket.
    A közművek gyakorlatilag a telek előtt vannak egykét méteren belül.
    Az hogy mi is lett ingyenes fogalmam sincs már mert mindenért fizetni kell mint kiderült. Ha nem is épp a “Démásznak” de a regisztrált villanyszerelőnek mindenképp aki a munkát elvégezheti. Az ár pedig…hmmm.Nos az ingyeneség tudatában hívtam a megadott regisztrált szerelőt de az ár közlése után egy perces némasággal tisztelegtem a kormányunk eme jogtörvénye előtt…se köpni se nyelni nem tudtam..
    Mindenkinek sok szerencsét a közművesítéshez…legyen az áram, víz vagy épp csatorna..
    Már csak a Dévényi Tibibácsiban bízom…hátha a három kívánság valósabb értékű..:) 🙂

    Kedvelés

  27. Kedves sorstársak!
    Mit lehet tenni akkor, ha a 2017. novemberében benyújtottam a Tigázhoz a csatlakozási igényemet, azonban a mai napig (2018.08.23.) sem építették ki a gázcsonkot?
    A csatlakozási szerződést megküldték időben, aláírva visszaküldtem azt fogadták is, erről megerősítettek, azonban folyamatosan mellébeszélnek, hogy mikor lesz gázcsonk.
    Létezik az, hogy nem építik ki és ezért csúszik az építkezés és nem tudunk beköltözni? Az emiatt felmerülő káromat megtérítik?
    Lassan egy éve nem történ semmi, kezdek teljesen elkeseredni. Sajnos odáig jutottunk, hogy a szolgáltatók hatóságot játszanak, míg a hatóságokat kényszerítik arra, hogy szolgáltassanak. Ennek fordíva kellene lennie.
    Tud valaki érdemi segítséget nyújtani?

    Kedvelés

    1. Üdv! Én több mint egy éve vàrok a bekötése. (20 méter) Minden engedély megvan. (közmüvek, eon stb.), de állítólag annyi a munkájuk, hogy nem tudják megmondani mikor érnek hozzám.

      Kedvelés

  28. Üdvözletem!
    Ugyanezeket a válaszokat kapjuk mi is a tigáz Dso-tól is. Rengeteg bekötés, kevés ember.. Kérelmünkre azt a választ kaptuk májusban, hogy 2019. November a telekre bekötés tervezett időpontja! Pedig nekünk addigra már be kell költözni( hitel 12 hónap)
    Azóta levelezünk, telefonálgatunk.. jelenleg már az önkormányzatnál van bontási engedély miatt, aláírják a héten, majd megy vissza az alvállalkozóhoz aki majd valamikor beköti..
    Lehet tényleg 19 novembere lesz.
    Szörnyű ami itt folyik! Helyi vízbekötés ugyanez. Májusban szerződtünk, szeptemberre ígérték jönnek, hát azóta se. Nincs ember.. pedig már a díjat is befizettük.
    Mit lehet tenni?

    Kedvelés

      1. Másfél évig tartó huzavona után2018 december elején bent van az udvarban a gáz! Éljen!😁

        Kedvelés

      2. Kedves Lukács József, hadd kérdezzem meg, hogy ingyenes volt a gázcsonk bekötése? Tényleg igaz, hogy ez ingyen van?
        Köszönettel,
        Jánosi Bertalan

        Kedvelés

      3. Nem kellett fizetnem. Ha jól tudom egészen az óráig ingyenes. Onnan minden más (terv, engedély stb.) fizetős.

        Kedvelés

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s