Az egyedül álló szülők és a két gyermeket nevelők is pályázhatnak üdülésre az Erzsébet-programban!

2017. május 28. napjától a gyermeküket egyedül nevelők, valamint a két gyermeket nevelő szülők is pályázhatnak pihenési lehetőségre az Erzsébet-programban. A kiírások a 2017/2018-as pályázati évre biztosítanak 4 vagy 5 napos üdülési lehetőséget. Regisztrálni és pályázatot benyújtani 2017. június 30-ig lehet a www.erzsebetprogram.hu oldalon.

Az Erzsébet-program a nagycsaládosok mellett immár az egyedülálló, valamint a két gyermeket nevelő szülőknek is lehetőséget kínál arra, hogy 4 vagy 5 napot pihenhessenek gyermekeikkel. A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó magánszemély háztartásában élő családtagok egy főre jutó rendszeres, havi nettó jövedelme ne haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér nettó összegét (84 788 Ft). A nettó jövedelem számításánál a pályázóval egy háztartásban élő házastársat/élettársat, továbbá a családi pótlékra jogosult gyermekeket kell figyelembe venni. A pályázatban egyedülálló szülők esetén legalább egy 18. életévet be nem töltött gyermek, kétgyermekes családok esetén pedig két kiskorú gyermek és a pályázatot benyújtó személy házas- vagy élettársa szerepeltethető.

Pályázni a www.erzsebetprogram.hu oldalon, kizárólag elektronikusan lehet, pályázói profil létrehozását követően. Ki kell tölteni egy Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentumot, amit a pályázást megelőző regisztráció során szükséges a pályázói profilba feltölteni. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás megfizetése legkésőbb 2017. augusztus 10-ig. Szállást foglalni ezt követően lehetséges.

A pályázó és házas vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5000 Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével, míg a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2500 Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek(ek) részére térítésmentes, azonban a pályázó profiljában kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is.

Az elnyert üdülési támogatás a választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően tehát 5 nap/4 éjszaka, vagy 4 nap/3 éjszaka időtartamú lehet. A támogatást Szálláshely Utalvány formájában, vagy Erzsébet-utalvány Plusz kártyán postai úton juttatják el a kedvezményezettek számára.

A pályázatok elbírálásánál előnyben részesülhet azon pályázó, akinek a családjában az egy főre jutó, rendszeres, nettó havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegének 85%-át, azaz 72 070 Ft-ot.

A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilt. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.

Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon lehet 2017. június 30. napján éjfélig.

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni a családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel a hírlevélre és kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/jogvadasz

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s