300 nm felett is lehet építeni egyszerű bejelentéssel

Alig léptek hatályba az egyszerű bejelentésekre vonatkozó változások, s máris itt vannak az újabbak. A legújabb módosítás az egyszerű bejelentéssel építhető lakóépületek körét terjeszti ki úgy, hogy az immár a 300 nm feletti lakóépületekre is alkalmazható.
Azok a magánszemélyek, akik kizárólag saját lakhatás biztosítása céljából 300 nm összes hasznos alapterületet meghaladó új lakóépületet építenek, valamint ez az új lakóépület egy lakásnál többet nem tartalmazna, az építést egyszerű bejelentés alapján tehetik majd meg. Lényegében tehát ezzel áttörik a 300 nm összes hasznos alapterület korlátját, s innentől kezdve már nincs mérethatár küszöb.

Újdonság, hogy a fenti módosítás kiterjed a meglévő lakóépületek bővítésére is, a műemlékek kivételével. Tehát a meglévő lakóépületek, 300 nm összes hasznos alapterületet meghaladó bővítésére irányuló építési tevékenység egyszerű bejelentés alapján történhet, ha azt saját lakhatás biztosítására szolgáló lakóépület vonatkozásában végzik. Ebben az esetben nincs olyan kitétel, hogy az épület csak egy lakást tartalmazhat, ami a többlakásos társasházakban történő bővítéseket kívánja leginkább szolgálni.

Természetesen a 300 nm összes hasznos alapterületet meg nem haladó új lakóépület építése (műemlék kivételével), a meglévő lakóépület 300 nm összes hasznos alapterületet meg nem haladó méretűre bővítése, valamint ezen építési munkákhoz szükséges tereprendezés, támfalépítés továbbra is egyszerű bejelentéssel történik.

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/jogvadasz

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s