120 ezer forint is járhat az első házasoknak!

Mindazok, akik 2014. december 31. napját követően kötöttek házasságot és legalább egyikük esetében ez az első házasság volt, 24 hónapon át eddig is igénybe vehették a havonta 5 000 forint összegű első házasok adókedvezményét, azonban ha a 24 hónap alatt gyermekáldás köszöntött a családba, ez a kedvezmény csak a várandósság 3. hónapjáig járt, mivel ezt követően a családi adókedvezmény folyósítása következett. 2017. január 1-től változtak a szabályok: immár az első házasok adókedvezménye és a családi adókedvezmény együtt is folyósítható. Tudtad, hogy ennek köszönhetően két évre visszamenőleg akár 120 ezer forinthoz is hozzá lehet jutni?

Az első házasok adókedvezményére vonatkozó szabályok minimális mértékben, de mégis nagy jelentőséggel változtak. 2015-ben és 2016-ban ugyanis már nem járt az első házassági adókedvezmény (pontosan a terhesség 91. napjára eső hónaptól), ha a család gyermekkel bővült. Az első házasok adókedvezményét ekkor felváltotta a családi kedvezmény, a kettőt együtt már nem lehetett igénybe venni. Ezentúl viszont mind a két adókedvezmény egyszerre fog járni, ráadásul 2 évre visszamenőleg.

Az első házasok adókedvezménye a boldogító igen kimondását követő hónaptól továbbra is 24 hónapig érvényesíthető, de 2017. január 1-től akkor is, ha az esküvőt követő 24 hónapon belül a feleség egyben kismama is lesz. A havi 5 ezer forintos adókedvezmény akkor jár, ha legalább az egyik házastárs az első házasságát köti, azaz nem szükséges, hogy mindkét félnek az első házassága legyen.

Hogyan lehet hozzájutni az akár 120 ezer forinthoz?

  • Ha 2016-ban a várandósság miatt már nem járt tovább az első házasok adókedvezménye, akkor a 2017. évi adóbevallásban lehet érvényesíteni az elmaradt hónapokra az első házasok adókedvezményét, ami ugye maximum 60 ezer forint lehet,
  • ha 2015-ben a várandósság miatt már nem járt tovább az első házasok adókedvezménye, akkor a 2015-ös adóbevallás önellenőrzéssel módosítható, ami szintén maximum 60 ezer forintot jelenthet.

Az adóbevallás, illetve az önellenőrzés beérkezésétől számított 30 napon belül már meg is fog érkezni hozzád a pénz.

Amennyiben hasznosnak találtad a cikket és naprakész információkat szeretnél kapni a családügyekkel kapcsolatban, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/jogvadasz

Reklámok

8 című bejegyzés “120 ezer forint is járhat az első házasoknak!” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás,
    augusztusban volt az esküvőnk. Mindkettőnknek első házassága. Azt szeretném kérdezni, hogy amennyiben a párom nem dolgozik, nincs keresete, így nem is adózik, úgy a nyilatkozat 3. pontjában csak az a. pont szerint, azaz egyedül igényelhetem a kedvezményt? Ha ez így van, (vagy sem), akkor milyen maximális összeget írhatok a 4. ponthoz? Válaszát előre is köszönöm!

    Kedvelés

    1. Tisztelt Szabolcs!
      Igen, a nyilatkozat 3. pontjában így az a) pontot kell jelölni. A 4. ponthoz a maximális 5000 Ft-ot kell beírni.
      Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  2. Tisztelt Dr.Aukszi Tamás!! Érdeklődni szeretnék hogy 2016.augusztusában volt az esküvőnk!!Októberben Megszületett a kisbabánk így nem vettük igénybe a kedvezményt!!Azt szeretném kérdezni hogy mi visszamenőleg megigényelhetjük??Válaszát előre is köszönöm!!

    Kedvelés

  3. Tisztelt Dr. Aukszi Tamás! Kérdésem a következő lenne. Én és a Férjem 2018 július 21-én házasodtunk össze.Páromnak már volt házassága és nem dolgozik. Nekem ez az első házasságom és külföldön dolgozom, megjár így is ez a kedvezmény, vagy én akkor nem is vagyok jogosult erre az összegre? Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel Dorn-Balog Patrícia

    Kedvelés

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s