Tudtad, hogy nő az utazási költségtérítés?

2017. január 1-től nő a munkába járás költségtérítésének mértéke. Munkába járás költségtérítése címén, a közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembe vételével, kilométerenként eddig 9 forint járt, ami a napi munkába járást vagy a hétvégi hazautazás költségét térítette. A munkáltató 2017. január 1-től a jelenlegi kilométerenkénti 9 forint helyett kilométerenként 15 forintot adhat adómentesen a munkavállalónak. A 9 forintos érték 2005. július 1-től volt hatályban, ezért szerintem már rég itt volt az ideje az emelésnek.

De mi minősül egyáltalán munkába járásnak?

  1. Egyrészt a közigazgatási határon kívülről a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással, illetve átutazás céljából helyi közösségi közlekedéssel megvalósuló napi munkába járás és hazautazás.
  2. Másrészt a közigazgatási határon belül, a lakóhely vagy tartózkodási hely, valamint a munkavégzés helye között munkavégzési célból történő napi munkába járás és hazautazás is, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét – annak földrajzi elhelyezkedése miatt – sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni.

A napi munkába járás a lakóhely vagy a tartózkodási hely és a munkavégzés helye közötti napi, valamint a munkarendtől függő gyakoriságú rendszeres vagy esetenkénti oda- és visszautazás, a hazautazás pedig a munkahelyről legfeljebb hetente egyszer – az általános munkarendtől eltérő munkaidő-beosztás esetén legfeljebb havonta négyszer – a lakóhelyre történő oda- és visszautazás.

Mind a napi munkába járás, mind a hazautazás vonatkozásában köteles a munkáltató megtéríteni a munkavállaló munkába járását szolgáló bérlet vagy menetjegy árának 86 %-át. 2016-ban a hazautazás esetén adható legmagasabb havi összeg 35 200 Ft volt. A hazautazással kapcsolatos költségtérítés 2017. évre vonatkozó felső határát 2017. év január 25-ig fogják meghatározni.

Fentiek alapján tehát a munkáltató kötelezettsége meghatározott formában és mértékben megtéríteni a munkavállaló munkába járásával kapcsolatban felmerült kiadásokat. A munkavállaló részére a bérlet vagy jegy elszámolása helyett a 15 Ft-os utazási költségtérítést kell fizetni ha

  • a munkavállaló lakóhelye vagy tartózkodási helye, valamint a munkavégzés helye között nincsen közösségi közlekedés,
  • a munkavállaló munkarendje miatt nem vagy csak hosszú várakozással tudja igénybe venni a közösségi közlekedést,
  • ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedési járművet igénybe venni,
  • a munkavállalónak óvodai vagy bölcsődei ellátást igénybe vevő gyermeke van.

Fontos tudnivaló, hogy a munkába járás 15 Ft/km utazási költségtérítés fizetése a közigazgatási határon belüli napi munkába járás és hazautazás esetén is kötelező a munkáltató számára, amennyiben a munkavállaló a munkavégzés helyét annak földrajzi elhelyezkedése miatt sem helyi, sem helyközi közösségi közlekedéssel nem tudja elérni!

A fel nem sorolt esetekben a munkáltató számára nem kötelező a költségtérítés, de ha mégis biztosítja, és az utazás megfelel a munkába járásnak vagy hazautazásnak, a 15 Ft/km mértékű utazási költségtérítés akkor is adómentesnek minősül.

Hány kilométer távolságot számolhatnak el a munkáltatók munkába járás címén?

A munkában töltött napokra a munkahely és a lakó- vagy tartózkodási hely között és/vagy hazautazásra a munkahely és a lakóhely között közforgalmi úton mért oda-vissza távolság figyelembevételével kell meghatározni a térítés mértékét. Az elszámolás bizonylatolásához a munkáltatónak rendelkeznie kell a munkavállaló arra vonatkozó nyilatkozatával, hogy hol van a lakóhelye és a tartózkodási helye, illetve, hogy a napi munkába járá a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről történik-e.

Érdekes és hasznos adalék, hogy 2015. augusztus 1. óta az óvodás, bölcsődés gyermeket nevelő szülők esetében nemcsak a közigazgatási határon kívüli munkába járáskor jár a költségtérítés, hanem akkor is, ha a lakóhely és a munkahely azonos településen van, és tömegközlekedéssel is megvalósítható lenne a munkába járás. Ekkor is a lakás és munkahely távolsága az elszámolás alapja.

Sajnos a munkavállalók öröme alig két hétig tarthatott, ugyanis 2017. január 13. napjától újra csak 9 Ft/km utazási költségtérítés jár.

Amennyiben tetszett a cikk és naprakész információkat szeretnél kapni a családügyekkel kapcsolatban is, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/jogvadasz

Forrás: munkajog.hu

Reklámok

9 című bejegyzés “Tudtad, hogy nő az utazási költségtérítés?” gondolatot, hozzászólást tartalmaz

  1. A cikk ellentmondásos. Adható, vagy kell adni 15 Ft-ot kilométerenként? “A munkavállaló részére a bérlet vagy jegy elszámolása helyett a 15 Ft-os utazási költségtérítést kell fizetni” a másik idézet szerint: “jelenlegi kilométerenkénti 9 forint helyett kilométerenként 15 forintot adhat adómentesen a munkavállalónak”.

    Kedvelés

  2. Üdv!
    Szeretném megkérdezni, hogy a havi költségtérítés legmagasabb összegére vonatkozó 35200 Ft a gépkocsival járás költségtérítésének a maximuma is-e.
    Tehát ha én 100 km-ről járok be, az napi 200 km*20 munkanap = 4000 km/hó.
    Ezt szorozva 15-tel = 60.000 Ft.
    Mennyi jár nekem? 60.000 Ft vagy 35200?
    Köszönöm a választ!

    Kedvelés

    1. Tisztelt Mark!
      A 2017. január 18. napján megjelent Hivatalos Értesítő 3. számában közzétették, hogy 2017-ben a költségtérítés legmagasabb összege 35340 Ft lesz. Az értelmezésem szerint ez a maximum, ennél több nem kapható.
      Üdvözlettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelik 1 személy

  3. Tisztelt Jogvadász!
    Meg szeretném kérdezni, hogy pontosan mi az álláspont a jogszabály szerint a munkába járás üzemanyag támogatás téren. Én úgy tudom hogy, a 2017.01.01el hatályba lépett jogszabályt a kormány 2017.01.13 módosította. Mégpedig úgy hogy 15ft/km adható adómentesen. De nem kötelező!!! Továbbra is a9ft/km a kötelező. Válaszát előre is köszönöm!
    Itt egy cikk.
    http://munkaugyerthetoen.blog.hu/2017/01/15/maris_csokken_a_munkaba_jaras_koltsegteritese

    Kedvelés

    1. Tisztelt Richárd!
      Igen, 2017. január 13. óta ismét csak a 9 Ft/km a kötelező. Innentől kezdve a munkáltató szabad döntésén múlik, hogy ad-e 15 forintot. Tisztelettel: Dr. Aukszi Tamás

      Kedvelés

  4. Jó naw! Én oda vissza. 30km jtazok és csak 5780 forintot számoltak el de 15forintot adnak a paromnak 2 van feltuntetve adomentes és ado kotelesen is hogy van ez? Nekem csak 1szer.

    Kedvelés

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s