2017-ben változnak a családtámogatásra vonatkozó szabályok!

Megszokhattuk már, hogy minden évben változnak a családtámogatásokra vonatkozó szabályok, így nem meglepő, hogy most sem lesz ez másképp. Szerencsére a változások kismértékűek, s leginkább csak a családtámogatások rendszerének peremterületét érintik. A változások alapján 2017. január 1-től egy speciális esettel egészül ki a családi pótlékra jogosultak köre, változik az egyenlő időszakokban egymást felváltva gyermeküket gondozó szülőkre vonatkozó családi pótlék szabálya, módosul a gyám több gyermek után igénybe vehető támogatásának lehetősége, valamint a jogalap nélkül felvett támogatások visszafizetésének kötelezettsége. 2017-ben változnak a családtámogatásra vonatkozó szabályok! Tovább olvasása

Reklámok

Nő a GYED maximális összege 2017-ben!

2017-ben 15%-kal emelkedik a minimálbér összege, ami azt jelenti, hogy az eddigi bruttó 111 000 forint a 15%-os emelésnek köszönhetően 2017-től 127 500 forintra nő. Ennek a családtámogatások közül a legnagyobb hatása a gyermekgondozási díjra (GYED) van, ugyanis a minimálbér emelés következtében a maximálisan igénybe vehető GYED összege 2017-ben nőni fog. Ha szeretnéd tudni, hogy mennyivel, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a cikket. Nő a GYED maximális összege 2017-ben! Tovább olvasása

3 dolog, amire oda kell figyelni a karácsonyi vásárláskor!

A karácsony közeledtével egyre többen vásárolnak és sokszor a kecsegtető akciós termékek vonzzák be az üzletekbe az embereket, ám az akciós vásárlásnak is lehetnek buktatói. Jómagam már túl vagyok a karácsonyi ajándékok beszerzésén, s bár a karácsonynak nem a vásárlási lázról kellene szólnia, mégis szomorúan konstatálom, hogy az emberek többsége megfeledkezve a karácsony valódi üzenetéről, ilyenkor vásárlási “rohamot” kap. Sajnos a karácsony velejárója lett a költekezés, ezért most elárulok 3 dolgot, amire ha odafigyelsz, nem fog kellemetlen meglepetés érni. 3 dolog, amire oda kell figyelni a karácsonyi vásárláskor! Tovább olvasása

Így változik a CSOK 2017 január 1-től!

2017. január 1-től a CSOK több olyan változása is hatályba lép, amit 2016-ban rendeltek el. A 2016 szeptemberében kelt változásokról írt cikkemben már foglalkoztam a témával, de mivel hamarosan itt az új év, nem árt felfrissíteni, hogy mire lesz érdemes odafigyelni jövőre. Főleg azért, mert a változások jelentős könnyítéseket hoznak a családok számára. Így változik a CSOK 2017 január 1-től! Tovább olvasása

Lehet, hogy Te is kapsz 10 000 Ft Erzsébet-utalványt karácsonyra?

2016. december 31. napjáig nem csak a nyugdíjasok fognak postai úton 10 000 Ft értékű étkezési Erzsébet-utalványt kapni, hanem a 2016. december 8. napján megjelent Magyar Közlöny 193. számában foglaltak szerint sok mindenki más is. Azt, hogy Te is kapsz-e, megtudhatod, ha elolvasod ezt a cikket. Lehet, hogy Te is kapsz 10 000 Ft Erzsébet-utalványt karácsonyra? Tovább olvasása