December 1-ig lehet kötelező biztosítást váltani!

Minden évben eljön az az egy hónap, amikor a gépjármű tulajdonosok számára megadatik a lehetőség a kötelező felelősségbiztosítás váltására. Az év végi évfordulós kötelező biztosítás felmondásának határideje 2016. december 1. Én már megtettem, hogy a saját biztosítási alkuszomon keresztül elintéztem a biztosító váltást, mivel kedvezőbb biztosítási díjat tudtunk más biztosítónál kalkulálni az autómra. Szerencsére ez a folyamat az online felületeken pillanatok alatt elintézhető, azonban mégse árt néhány dologgal tisztában lenni.

2016 novemberében nem minden autós válthat kötelező biztosítót csak az, aki 2010 január elseje előtt vásárolta autóját. Aki 2010. január 1. után vette a gépkocsiját annak a biztosítási évfordulója a biztosítás kötésének napja, tehát nem válthat ez év végén biztosítót!

Aki 2010 január 1. előtt jutott az autójához az kötelező biztosítót 2016. december 31-ig válthat, ugyanis eddig kell az új biztosítást megkötni. A biztosítás megkötésének a feltétele, hogy 2016. december 1-ig a jelenlegi biztosítónál fel kell mondani a kötelező felelősség biztosítását. Amennyiben nem érkezik be 2016. december 1-ig a felmondás, akkor nem lesz érvényes az újonnan kötött biztosítás, s marad a régi. Fontos, hogy 2016 december 1-ig a biztosító tudomására kell hozni a felmondás tényét, tehát addig be kell érkeznie a biztosítóhoz a felmondásnak.

A biztosítók egyébként már november 2. napján közzétették a 2017. évi kötelező felelősség biztosítási díjaikat, mely díjak egyébként számos online kalkulátor segítségével összehasonlíthatók. A felmondás után meg kell megkötni az új biztosítónál a kötelező biztosítást, de az év utolsó napjáig mindenképpen rendezni kell a régi biztosítóval a kötelező biztosítás díját is. 2017. január 1-től már az új biztosító viseli a kockázatot.

Ne feledjük, hogy minden gépjárműre vonatkozóan érvényes felelősség biztosítással kell rendelkeznie a tulajdonosának. Még van néhány nap december 1-ig, ha most elindítja valaki a folyamatot, akkor december 1-ig még beérkezhet a régi biztosítóhoz a felmondás!

Amennyiben tetszett a cikk és naprakész információkat szeretnél kapni a családügyekkel kapcsolatban is, akkor iratkozz fel az értesítőre és kövess a Facebookon is: https://www.facebook.com/jogvadasz

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s