3+1 megtakarítási lehetőség a gyermekünknek

Mostani írásomban összeszedtem négy olyan megtakarítási lehetőséget, amelyekkel több millió forint állhat majd a gyermek rendelkezésére, mikorra betölti a 18. életévét. A könnyebb eligazodás érdekében a négy megtakarítási lehetőségeknek megvizsgáltam az előnyeit és a hátrányait is. A körültekintő döntés itt különösen fontos, hiszen rengeteg kedvezménytől lehet elesni, ha nem ismeri ki magát az ember a konstrukciós rendszerekben.

1. Babakötvény (Start számla kis összegű befizetésekhez)

A babakötvényként ismert megtakarítási forma abban az esetben jó választás, ha havonta csak kisebb összeget tud a család félretenni erre a célra. 5 000 forint havi megtakarítás esetén jól jön az állami támogatás és a fix kamat, azonban ha a család 10 000 forint körüli vagy annál magasabb összeget is tud erre fordítani, akkor már érdemesebb más megoldásban gondolkodni, ugyanis más pénzügyi termékek nagyobb hozamot tudnak kínálni.

A babakötvény esetében az állam a befizetések összegének 10%-át teszi hozzá a számlához, azonban a támogatás összege éves szinten  6000 forintban került maximalizálásra. Ha tehát havi szintre lebontjuk, akkor látható, hogy az 5000 forintos befizetés feletti összegre nincs támogatás. Ugyan a Start számla törvényileg rögzített fix kamattal rendelkezik, ennek mértéke jóval alacsonyabb a piacon elérhető megtakarítási lehetőségek kamatainál: az állam az infláció feletti plusz 3%-os évi kamatot vállal a számla teljes időtartamára. A semminél persze ez is több, és 18 év alatt az első 1-2 millió forintot össze lehet gyűjteni ebben a konstrukcióban.

A babakötvénnyel kapcsolatos minden további tudnivaló elolvasható a Babakötvény és Start számla – befektetés a jövőbe című bejegyzésemben

2. Lakás-takarékpénztár ingatlanvásárláshoz

A lakás-takarékpénztárakat közepesen jó megoldásnak tartják a szakemberek, mivel ezek maximális futamideje 10 év, és az összegyűlt végösszeg kizárólag lakás vásárlására használható fel. Ez a megtakarítási forma abban az esetben javasolt, ha a gyermek már iskoláskorú, és a szülők már látják, hogy a későbbi cél egy ingatlan megvétele lesz akár a gyerek lakhatásának megoldásaként, akár egy további befektetési lehetőség megvalósításaként.

Számokban ez azt jelenti, hogy a havi 5000 forintos befizetés esetén már 10 év alatt összegyűlik az az összeg, ami a Start számlánál 18 év alatt lesz meg, míg 10 000 forint körüli befizetések esetén már a babakötvény végösszegének két-háromszorosával is lehet számítani. Még egyszer hangsúlyozandó, hogy ez a megtakarítási forma kizárólag lakásvásárlásra használható fel.

3. Banki gyermek megtakarítási számlák

A banki termékek gyermek megtakarítás címén is pontosan úgy viselkednek, mint az átlagos megtakarítási számlák: a kamat a jegybanki alapkamattól függ, ennél fogva rendkívül alacsony, ráadásul nincs rá állami támogatás, és védelmet sem nyújt semmi ellen. Azonban ha valaki nem akar a Start számlával járó kötelezettségekkel és kötöttségekkel megtakarítást indítani, és nem feltétlenül lakásvásárlásra akarja fordítani a félretett pénzösszeget, annak jó alternatíva lehet egy ilyen számla. A lehetőségekről  a különböző bankokban érdemes érdeklődni.

money-256305_1280
Megéri számolni

4. Biztosítói gyermek megtakarítási programok

Rengeteg ilyen jellegű konstrukció (összesen 189 féle) érhető el jelenleg a magyar piacon. Ezek között azoknak érdemes válogatniuk, akik havi szinten legalább 10 000 forint körüli vagy inkább nagyobb összeggel tudnak tervezni. Nekik nagy szabadságot jelent egy biztosítótársaságnál nyitott megtakarítás, ugyanis a befizetésekkel felhalmozott összeg befektetési lehetőségeibe a szülők is beleszólhatnak, maximalizálva ezzel a számla kamatlehetőségeit.

Számos befektetési alap 20% feletti éves hozamot produkál, s ugyan nem feltétlenül minden évben érik el ezt a magas százalékos arányt, azonban hosszú távon átlagban mindenképpen lehet számolni egy 6-8%-os kamattal. Ehhez jön még hozzá a biztosítók által felajánlott bónuszfizetési rendszer, amely önmagában is az államilag maximalizált támogatás összegének sokszorosát jelentheti, azaz a 18 év alatt maximálisan elérhető, állam által nyújtott 114 000 forint helyett több százezer forintot. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a megtakarított összeg felhasználási körét semmiféle szabály nem korlátozza, míg a megtakarítás feltételrendszerét egy üzleti szerződés rögzíti, melyet nem befolyásolnak az állami törvényhozás módosításai.

Vajon a Magyarországon elérhető 20 biztosító 189 féle gyermek megtakarítási konstrukciója közül pontosan melyiket érdemes választani? Ebben segítenek a független tanácsadói cégek, akik az összes biztosítóval kapcsolatban állnak, és egyénre szabottan, díjmentesen tudják megkeresni az adott család lehetőségeire igazított legelőnyösebb programot. Így ahelyett, hogy személyesen kellene végigjárni a különböző társaságok irodáit, a kiválasztott szakember valóban a legjobb lehetőséget keresi meg.

Forrás: femina.hu

Reklámok

Hozzászólások

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s